Alsószuha község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Putnoki járásban. Miskolctól 40 kilométerre északnyugatra, Aggtelektől 10 kilométerre, a szlovák határ mellett, a Szuha-patak partján. Alsószuha a 26-os főútról Kazincbarcika vagy Putnok után lekanyarodva érhető el. Zádorfalvát Felsőnyáráddal összekötő mellékúton fekszik.

Innen származik a köztörténeti jelentőségű Szuhay család. A 14. század elején említik először az írások a középkori templomot, melyet eredetileg Szent György tiszteletére emeltek. Védőszentjéről ekkor a községet Szentgyörgyszuhának nevezték. 1558-ban török csapatok égették fel a falut, de újra benépesült. A későbbi lakosai már reformátusok voltak. A 19. században ismét leégett. Ma kedvelt kirándulóhely.

 

A település népességének változása:

Környező települések

Dövény 5 km-re, Zádorfalva 1 km-re. A legközelebbi városok: Putnok 16 km-re, Rudabánya kb. 18 km-re és Kazincbarcika kb. 20 km-re.

Címerének története:

(Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

Álló, háromszögletű, kék színű katonai pajzs, alul ezüst hullámpólyával; a pajzs mezejében arany pálma lebeg. A pajzson félig jobbra fordult, zárt katonai sisak, rajta háromlombú arany korona, amelyből jobbra forduló, ezüstszínű, növekvő griff emelkedik ki. A foszlányok színe mindkét oldalon vörös és ezüst. A pajzs alatt egy szalag lebeg ALSÓSZUHA felirattal.

A címer teljes volta a község társadalomtörténeti sajátosságára: a kisnemesség nagy számára utal, míg a fő címerkép: a pálma a régi önkormányzatra, a hullámpólya a Szuha-patakra és ezáltal a természeti környezet értékeire, az oromdíszben látható griff pedig a megyéből elszármazott, köztörténeti jelentőségű Szuhay családra